search
top

Út a sorstörténet színpadához

A Tengeróceán Baricco keltette hullámverésében ladikozva egyszerre azon kapom magam, hogy kitisztul az ég: „Amikor a végzet útja végre megnyílik és tisztán látható, nyomai világosak, iránya biztos. Végtelenül hosszú az idő, míg megérkezel. De közeledsz. Szeretnéd, ha soha nem érne véget. Az út. A mozdulat, ahogy felajánlkozol a sorsnak. A feszültség. Eloszlott minden kétely, szertefoszlott minden hazugság. Tudni, hogy hová. És odamenni. Bármi is, a végzet.” Volna hát világ, ahol nem nyílnak a kételyek lázrózsái, se kicsiken, se nagyokon? Volna sorsút a végzet földjére, hogy egy napon majd a végére álmodhassuk magunkat? És akad oly kalandos élet, melyben nem neszez folyvást az eredményekre kiéhezett önérzet? Ha válaszra vársz, ne azokon kérd számon, akiknek mindig jól áll a szénájuk. Az ő kezükben sosem remeg az iránytű, bár nem firtatják, vakhitüket mi táplálja jobban: az őket irányba terelő mutató állása, vagy a természet parancsa elől kitérni nem tudás magnetikus ereje. Szimatukat nem csalja meg a szabadság óceánjának illata, mert őket a földet érés pillanata űzi, célról célra, eredményről eredményre. Ez volna hát az örök eminensek keserű kenyere. Nem úgy a tiéd, ha a szabadság édes ízét egyszer is kóstolhattad. Ha így volt, téged nem szédítettek meg az amúgy takaros rendben tartott jellemgyárak, lelki láthatárodat nem borították el a mindig zord morál haragos felhői, s nem hitted egy pillanatra sem, hogy a szabadság hétpecsétes titkát megfejteni ne futná még emberi erődből. Ha így esett, jól tudod már, hogy nincs szabadság szabadulás nélkül, ahogy ébredés sincs álom nélkül. A szabadulás álomittas évei elébb csak a lázadás harsogásával telnek. A menekülés ideje ez, nyájtól és kolomptól, síptól és dobtól. De időbe telik, míg a labdába, babába, könnyekbe és mosolyokba megbújó láthatatlan hatalmasságokat is kitessékeled személyes élettörténetedből. Ám e lázas igyekezetből, s ezt kár volna feledned, mégsem futja többre annál, mintha egy jól felszerelt hajóra, biztos készletekkel, térképpel és viharkabáttal érkeznél. Bár meglesz mindened, mi egy utazáshoz kell, aszpirin, vadászpuska, jelszóval védett titkos virtuális féreglyukak, de csak egy kurta percig hiheted, hogy már minden kellék a helyén van az átváltozáshoz. Mert ha csak a kellékekbe kapaszkodsz, úgy az utazás igazi természetéről, a rád váró szerepről még nem tudhatsz meg semmit. S hogy a szabadulás még nem szabadság, nem is lehet kezedben a belső tengeren érkező palackposta, benne az üzenettel, mit kell majd eljátszanod az átváltozás színpadán. De addig is gyűjts erőt, mert nem való kártyán elnyerni a sors kegyelmét, a megváltó gondolatot, amivel a tótágast álló világ majd helyrebillen benned. Várd hát e postát figyelmesen, hogy egy napon legyen kinek elmesélned, miképp is sodort fel a véletlenek varázslatos árja saját sortörténeted igazi színpadára.


Comments are closed.

top