search
top

A mértékek ideje

Ha mérni és értékelni kell, vedd fontolóra, hogy a remény a jövő játékszere, idejében kell azt kicsavarni az óvatlanok kezéből. Ahogy a csillagász űrbe meredő távcsöveivel, úgy rajzolunk mi is finom adatokból távoli csillagködöket az élet kozmoszában. Emitt a már megtörténtet regisztráljuk, amott az eljövendőt jósoljuk, az élet egyik szegletében mérünk, a másikban értékelünk, és végül az összevont szemöldökű ítélet sem várat sokáig magára. Konok derűvel irtjuk a tettekre nőtt szerencse vadhajtásait, hogy megítélt jegyeink és számaink ne landoljanak messzire az igazság kijelölt köreitől. Ha mérni kell, hát mérni kell. Hiteles ónmérővel, teszttel, bádogvödörrel, bármivel, ami azonmód felvillanyozhatja a körökbe igyekvő navigálókat, viszont kellőképpen sokkolja a körökön túliakat. Nem tagadom, az ítélkezés didergő ülésrendjében bizony elkél a szőrmegallér, már akinek nem éppen a poklok lángoló kapui készülnek megnyílni egy újabb megmérettetés hallatára. Én velük tartanék, mivel az idegőrlő jegyvadászokat leszámítva kevesek bújnak örömest bele determináltság gúnyáiba. S mert gyűszűvel mérik azt a boldogságot, amit a megfelelés leheletével szívunk magunkba, nehezen találok erős indokot arra, hogy miért is felelgetjük hát végig a ránk mért rémes tanulóéveket. Mire az a fenemód igyekvés, hogy móresre tanítsanak, ha akkoriban még csak ízlelgetjük szellemi önmagunkat? Miért nem üt méretes szöget a fejünkbe, hogy következetes ellenőrzésünk méregpoharának alján mindig ott sűrűsödik a kishitű reménytelenség? Kiváltképp pedig: miért kergetnek folyvást a tudás és magatartás első soraiba, ha még a sakktáblán is hátul a király?! Legyünk azonban nagyvonalúak. A méltóságba, e nemes figurába alkatunk, neveltetésünk és a körülmények akkor gyúrnak egybe minket, ha már emlékeztetünk önmagunkra, no és ha nem pártol el tőlünk a szerencse. S mert az utóbbi mégiscsak forgandó, sosem árt észben tartani, hogy a sors is igen találékony tud ám lenni, ha az első vonal fogyatkozó parasztfalát készül feltölteni. Alkat, nevelés és az élet dolga hát, kit, mikor talál meg a mérés és értékelés célkeresztje. Akiben még nem öltött alakot saját, követendő szellemisége, örömest lenyeli ezt a békát, ha viszonzásul az elismertség aranypartjai felé sodorják a százalékos esélyek. E szellemi félárnyékban őt még nem kifejezetten feszélyezi, hogy a mérés nem igazi önmagához vonzza, hanem egy idegen cél felé űzi. A cél, ami a távolban dereng, hol a fizikum, hol egy érzelmi tónus, hol pedig a megismerés színeit bontogatja, és a nagyra törő buzgalom mohó hálával fogad minden segítő csapást és simogatást. E korban a tett halála kétségkívül az okoskodás, mert a vágyak hajszájában jobbára az elfogadás szomja és a kiéhezett becsvágy dobolja ki az elvárt teljesítmény ütemét. Csakhogy a teljesítmény elmebajos bálványimádója nem éppen az éteri magasságokat ostromolja, hanem egy kiszámított rangsorban keres megérdemelt helyet magának. Iskolás időkben az elvetett sárkányfogak ideje ez, a sors próbája, hogy méltóak leszünk-e rangtalan önmagunkra. De felvirrad a nap, amikor kirepül az érzékcsalódás dugója, és a megkönnyebbült palackból kiszabadul a szabadság szelleme. Itt ér véget az önfeladás tetemes áldozata, s kezdődik el az önmegelőzés misztériuma. Az innentől feltámadó szellemi remény már árnyékot vet a kikarózott hasznosság értelmére, és a szabadulás minden homályba vezető lépése is elnyel egy csöppnyi időt a mértből. Végül az a pillanat is elérkezik, amikor már nagypapai szívlapáttal is kergetheted a hátát, csak hűlt helyére suhintasz. Ami tegnap még tekintélyt és hatalmat sugárzó mérőrúd volt, az mára az otrombaság határait súroló fenekelő vesszővé töpörödik bajnokunk szemében. Ha még iskolásként éri az átváltozás, kezdj el fohászkodni, mert rutinjaid gyeplője nem fogja többé ösztökélni, kipattan a hűhó, izgatott megrovások sietnek a baj helyszínére. Ha nem röstellnék, ördögűzőért is küldenének. És amikor már nincs az a keresztvíz, amit nem szedtél le róla, egy jámbor hang majd így súg füledbe: nem húz már olyan jól, pedig mi mindent megtettünk érette! Így igaz. De téged ekkor se kínozzon az önvád, ideje volt, hogy kihámozza magát a fogatból, és a tanmenet kimért csapásaitól messze bitangoljon a kissé tisztázatlan semmittevésbe. Ott van dolga, ahol még senki emberfia nem járt, a méretlen és határtalan szellemi önmagában. De te ne féltsd őt e görbe órákban. Aki megízlelte a szabadságot, az felelősséget is kerít melléje.

Comments are closed.

top