A remény távírója
Christine Hoflehner postáskisasszonynak egy kincstári unalommal csordultig telített napon sürgönyt kopogott a monarchia távírója. A hír egy távoli világba szóló utazásra invitálta, ám ki vonhatná kétségbe, hogy huszonnyolc szolgálattal és kötelességgel pácolt esztendővel a hátunk mögött az efféle sürgönyök az igazi élet kezdetének avasodó reményét is képesek felkelteni. Az emberi tényre, hogy az idő bizony mégiscsak kikezdi a mégoly gondosan dunsztolt vágyakat is, arról a postáskisasszonyt gyanakvó természete sietett emlékeztetni. Mert a pillanat küszöbén állva az életöröm emlékének közönyös hiánya, akár egy távíró, úgy kopogta le a belső üzenetet, hogy a remény, kérem, az bizony még nem tény, s meglehet, nem is több mint a velünk bolondját járató boldogság sápadt ígérete. Node ettől még illik elindulnunk. Olykor egy álom vonatfüttyös kikötőibe, egy ismeretlen ember karjaiba, egy még szeplőtelen szerepbe, olykor pedig a belső kozmosz végtelen űrjébe szól a remény ígéretével megváltott jegyünk. Miért is van, hogy a megkésett postáskisasszonyok mindig megriadnak, amikor az élet menetrendjére téved a tekintetük? Ilyenkor lázasan csomagolni kezdenek, bepótolni a bepótolhatatlant. Szeszélyes lendülettel csapnak le hol egy fogkefére, hol egy még meg nem szerzett emberi rangra, bármire, csakhogy utazásuk még mesébe illőbb legyen. S bár ők a közöny vegytiszta példái, e velős pillanatokban már rajonganak az átváltozásért. Megindító látni, ahogy az átváltozás sorompójához közelednek, a határhoz, ahonnan az örömtelen élet tehetetlen közönyéről egy bennük szendergő édes álomvilágra kanyarodik rá az útjuk. Óvd ezt az álmot, és ne állíts gonoszul vekkert a fülük mellé. Ha lehet, inkább tanúja légy egy csodának, mint fakatonája az emberi törvénynek. És főként ne siettesd az időt. A remény fáján még megérhet a gyümölcs. A bédekkeresekkel viszont mindig tele a padlás. Nekik folyvást oda szól a jegyük, ahová mások vágynak, megindítónak pedig azt találják, amiről a társaságban is áradoznak. Ők mindig a jegyért szorgosak, mindig a másik bakancslistáját bújják, hogy ott lehessenek, amikor a harang szól. Ám jogot szerezni az elismertség tájaihoz, az osztályelsők közé verekedni magukat, bizony, ezt a kegyet nem adják olcsón. Bédekerréknél gyötrelmes kaland a jegyvadászat, de az élmény íze édes, ha a bezzegmások ködében sosem szűnő versenyt végül győzelem koronázza. Megdermedt időkben lábnyomuk ott virít, ahol nem dolgod kardot rántani. S mert e tájakon bármihez is fogj, bennük krónikus követőkre fogsz találni, hát ültess fákat, s ha szerencséd van, ők majd gondozzák tovább. Az ügyesebbje a potyautasok izgága módján utazik, mert nincs az a keskeny rés, amin át ne csusszanhatna. Figyelmét nem kerülheti el egy olcsó jegyvétel, egy megtéveszthető szamaritánus, vagy egy érte megdobbanó szív hangja, hát miért is ne élne a pénz, a karizma vagy a szeretet hatalmával. Ügyes utazó ő, a kalauzok réme, megfoghatatlan, az aranyélet ködlovagja. A szemfényvesztés időtlen toposza, a spiritiszták jobb pillanataikban talán földöntúli entitásként mutatnának reá. Ha még iskolás éveiben nem ütöd agyon, hát vele kényszerülsz majd egy életidőnyi távlatot megosztani. Amikor felhő takarja előled a napot, az ő közelségét neszeld, de ne harcolj, mert csak a ködöt szurkálod. Tanuld vele az árnyékvilágot, viszont ne légy rest megmenteni tőle az evilági ártatlanokat. Azért mindig akad valaki e lángba borult pillanatban, aki már nem harcol sem úttal, sem idővel, mert alakjából a megérkezettek derűje sugárzik. Ő az, aki élete első lélegzetével már a remény illatát szívja magába, és a lángoló örömöt éppúgy, mint a létezés szívszaggató drámáit a gyerekkor párálló ködéből emlékezi. S bár szenvedi a fajankók csörtetését, a megkésettek lángoló szenvedélyét, ez mit sem zavarja, mert nem a fülkés tényekben, hanem a jegyetlen reményben utazik. Ő az, aki a jutalom falatkáit, pontokat, rangokat rútul faképnél hagyja, amikor belső útjait készül járni. S mert múltjában is jelenvaló a létezése, hát nincs honnan elsietnie, nincs miért kióvakodnia viselt dolgai árnyékából. Nála ne próbálkozz a jegyosztással, hatalmat se akarj fölötte, mindhiába. Csak a sürgönyt figyeld. A remény távírója érted kopog.
