search
top

Az idő őrzői

Amikor egy zűrzavaros kalanddal a háta mögött az ifjú Daniel segítséget és némi menedéket várva belép az iróniájáról hírhedt antikvárius ajtaján, meglepve figyel fel megmentője csöndes figyelmére. A magyarázat nem várat sokáig magára: „Tudja, az ostobák fecsegnek, a gyávák titkolóznak, a bölcsek pedig végighallgatnak másokat.”

Zafón történetében egy könyv, A szél árnyéka, olyan álmokról mesél, amelyek a szél árnyékában szövődnek. A regényben – akár mint életünkben is – megannyi álom, emberi történet között botorkálunk, s bizony nem sok híja, hogy egy óvatlan pillanatban magunkat is ott találjuk a felderengő sorsok szélfútta alkonyában. Azok a szerencsések, akiket az olvasás kártékony szenvedélye hajt, persze nem riadnak meg az efféle kísértésektől. Ők azok, akik nem annyira a betűket falják, mint inkább a sorokban fölmorajló múltból olvassák ki életük álmoskönyvének homályos fejezeteit. Álmokat látnak ők, s akár a múltba lassan alámerülő hajótest utolsó morzejeleit, eszméletük úgy fogja a segélyhívást. S ahogy a mesében is illik, odaérnek ők, épp időben, átszelve a történetek végtelennek tetsző tengerét, megmenteni a művet, egy ember művét, a feledés sötét enyészetétől. Aki, ha csak egyszer is, felfedezte már magában a megmentés örömét, már nem pazarolja perceit talmi találkozásokra, sem molyette remekművekkel, se unalomtól fonnyadozó szerzőkkel. Mert akkortól már nem űzhet csúfot az álmokkal, és azok őrzőivel. Akit megérint a titok, hogy az álmok távoli, megfejtésre váró üzenetek, nemigen tehet mást, útra kell. Nem lehet másképp, Pandora édes szelencéje nem ismer kegyelmet. Csakis az álmok mutatnak igazi utat, hisz olvasva belőlük mi magunk szólunk önmagunkhoz, ők pedig – cserébe – hol a tegnapot, hol a másnapot mutatják meg a maguk homályos, de mégis emberi nyelvén. De vannak könyvek, amelyeket kéz nem érinthet, s nincs oly óra, hogy betűit az éjszaka lámpájának fénykörébe vonzza. E könyvek nem a papírból, a festékből, a vászonból, de még csak nem is az elektronok hajmeresztő játékából nevetnek vissza ránk. Illatukat mégis friss szél csalogatja felénk a régmúlt idők végtelen emberi horizontjáról. E könyveket legbensőbb énünk írja és olvassa, együtt mindazokkal, akiket ismerve vagy soha nem látva, de mégis nagyon szerettünk. Tudd, hogy akikhez igazán közöd volt, azok veled maradnak, mert ők a te regényes őrangyalaid. Úgy hiszem, nem kell nekik szárny, sem fehér tündéralak. Az csak az emberi fantázia. Gondolj arra, hány és hány emberi élettörténet sűrűsödik össze saját történetedben, hány és hány sosem ismert emberi álomból vagyunk összegyúrva. Előttük nincs bűnünk, mert ők a mi időnk őrzői. Az őrzők sosem fecsegnek, de nem is titkolóznak. Épp csak az időt őrzik, a bennünk élő álomteli csönddel. Így volnánk hát, az idő őrzőivel, mikor nem fúj, a szélnek árnyékában.

 

Comments are closed.

top