search
top

A féliglét cukormáza

„Az emberekkel az a fő probléma, hogy irányítani könnyű őket, kényszeríteni viszont majdhogynem lehetetlen” – fejtegeti Mulisch regényében az egyik menybéli, ezzel adva nyomatékot az égi akarat nem éppen habkönnyű érvényesülésének.

Talán innen is van, hogy gyerekkorunk kiadós nyakleveseiből feleszmélve, az okos szavak magyarázatát jobbára mégis fejben tartjuk, s idővel akár még értelmet is adunk az erősebb igazának. És az Igazság lenyomata – akár egy tenyeres ujjainak nyoma – örökre befészkeli magát az idegek szövetei közé, így készítve helyet a szellemre váró pofonoknak. Életünket ekkortól már egy baljós várakozás is átitatja, s a kútba esett bizalom helyét a félelem vize fodrozza. Onnantól kezd igazán hiányozni minden olyan simogatás, ami a pofonok helyett érkezik. Sorsdöntő pillanat ez, hiszen itt lépünk be a jutalommal és a büntetéssel teli idomítás komor boszorkánykörébe, itt dől el, kinek az igazsága irányítja tovább az életünket. Azt minden valamit is magára adó lóidomár tudja, hogy a csikókat csak betörni lehet, de nincs e világon az szíjas ostor, de mégoly édes kockacukor sem, amivel velejéig megtörhetné sörényes barátaink tartását. Hát ez volna az a tartás, mely végül a hátára vesz, azt teszi, amit mondasz neki, arra visz, amerre dolgod akad. Cukormázas idill. De mégis, van ebben valami tagadhatatlanul faragatlan. Mi tagadás, az emberi kantárszárak marcona őrzőire gondolva sem sokkal derűsebb a véleményem. Gyáva idomárok ők, fölöttébb kellemetlen elegyei a kentaurlét eldöntetlenségének. Egyszerre tűnnek lónak és lovasnak, tetszetősebb fajtájuk fején ékköves királyi korona fénylik, olcsóbbikának kobakjából viszont csak parasztos együgyűség harsog. Az élet nemesebb sakktábláján sose keresd őket, mert se bamba parasztként, se nemes királyként – de még délceg paripaként sem számíthatsz rájuk. Ők nem nyernek neked csatát, s nem buknak el érted, sem fehérben, sem feketében. Vásárra a bőrüket se érted, se másért nem viszik, mert ekkor még nem jött el az ő idejük. Várniuk kell. De nem téged, hanem a győztest várják, hogy a felkorbácsolt idők múltával, a fehér vagy fekete rend beálltával végül ők is betöressenek. Titkuk van, de nem megfejthetetlen. S ez a titok nem más, mint a virtigli féliglét. Mert ez az ő végzetük. Hiába kotorásznak elátkozott kételyük szénaboglyájában, egy gombostűnyi bizonyosságra sem akadhatnak. Csak sóvárogják a bizonyosság hitét. A bizonyosságét, hogy ígérettel születtek, beváltható ígérettel. A tehetség, az alkotás, az erő, a szorgalom, vagy éppen a hűség és a szeretet ígéretével. Átkuk süket csöndjét nem töri meg létezésük csodájának dallama. Amire egyedül hallgatnak, az az erős kézbe fogott szíjas ostor és a simító tenyérből adott kockacukor. Kerüld őket. Hisz hiába minden, nem szólal meg bennük apostoli hang, csak félrevert harang.


Comments are closed.

top