search
top

Lámpások a félhomályban

„A tanító olyan lámpás” írja Gárdonyi, „mely minél inkább világít másoknak, annál inkább fogyasztja önmagát.” A lámpasorsú pedagógus ikonja pedagógiai kultúránk népi folklórjába már olyannyira beleívódott, mint a kékfestő kádjában hullámzó óceán a fehér kelmékbe.

Értem én, hogy égig ér ez a fény, s hogy áldozat nélkül nincs üdvözülés. Mint ahogy azt is, hogy minden szakma kitermeli a maga legendáriumát, így adva meg a jelet, hol is a helyünk a hatalom tornasorában. Olybá tűnik, hogy a nemzet napszámosaként nem szokás szerencsés csillagzat alatt születni. Pedig a tanárnak hatalma van fölöttünk, életre szóló, lámpás hatalma. Gyerekkorunk Aladdinjaként elég csak megdörzsölnünk az ezeregyéjszakában szunnyadó varázslatot, s a Lámpa Szelleme segít majd kikecmeregni a kalamajkából. Tőle lessük el a mindentudás reményét, a hitet, hogy mégiscsak van kiút a végzet hatalmának homályából. Csodatévőnk az erőt a nevelés misztériumából meríti, és a szabadsággal átitatott, de a parancsoktól még nem szennyeződött lelkű embereket emel a holnap fénykörébe. E fénykörön túl viszont már egy másik Lámpagyújtogató adja fel a leckét. A vakbuzgalom sötét óráiban az ő szorgalmába feledkezhetünk bele, mikor kis hercegként az ötödik bolygón ütünk tanyát. Ő az, aki a koromsötét hatalom játékszerévé válva azt mutatja meg, miként élhetünk (ideig-óráig) a hatalom és a kényszer parancsa alatt. Erejét a propagandából meríti, s igencsak jól tesszük, ha gyorsan kereket oldunk az általa lakott nekivadult égitestről, mert idővel már mi sem tudhatjuk, mikor jön el az álom, s mikor az ébrenlét ideje. Pedig a java még csak most kezdődik, azzal az illúzióval, melynek démoni alakját csak Mario képes két pisztolylövéssel térdre kényszeríteni. Thomas Mann színpadán Cipollát, a hipnotizőrt találjuk, aki felettébb ügyesen forgatja manipuláció fegyverét. Dermedten figyeljük a színpadi lámpák fényében hol steppelő, hol megmerevedő lidércnyomásos alakokat, s csak remélhetjük, hogy a manipuláció Cipollája nem kerít majd bennünket is a hatalmába. A szabad akarat leplébe bugyolált kényszerítés fájdalmasan ismerős karakterével a katedrákon is szembesülhetünk, sőt olykor még mi is táncra is perdülhetünk. De ne csüggedjünk, mert vannak varázslók, akikben valódi fény lobog, hatalmukat a szolgálat ereje táplálja, akiknek bölcs tanácsait mérlegelve Arthur királyokként építhetjük fel saját világainkat. Merlin, a varázsló már nem az a csodalámpás dzsinn, aki minden kívánságunkat teljesíti. Bűvös erejét nem pazarolja ostoba parancsok vakbuzgó végrehajtására, és pálcájával sem csinál belőlünk szánalmas bohócot. Mellette szabad akarattal dönthetünk, még akkor is, ha csak az ő hatalmában áll tisztán látni a múltban fészkelődő jövőt. Lámpásokból tehát sosincs kevés, de sorssá csak Merlin tanácsai szelídíthetik a végzetünket.



Comments are closed.

top