search
top

Fények és kulisszák

A nevelés etikájával foglalkozó könyvében Oelkers találóan fogalmaz, amikor nevelést a folyamatosan változó beavatási hátterek előtt zajló kommunikációként ajánlja figyelmünkbe. Bevallom, érzek valami homályos nyugtalanságot, ha emberi találkozásaink dramaturgiáját ennyire színpadias keretek között kell elképzelnem.

Ha színház is a világ, s eljátszható is az Élet, mégsem hinném, hogy csak színészek volnánk benne valahányan. Mert akadnak ott bizony rendezők, dramaturgok, sőt még kellékesek is. Őket nem kapod azon, hogy az öltözői magányban szögre akasztják a darabhoz rendelt nagyestélyit, nem fejtik le arcukról ragacsos álszakállukat. Viszont ők azok, akik a ceruzával, tűvel és cérnával, szöggel és kalapáccsal építenek kulisszákat – s igen, bevatatási háttereket – a fényes játékhoz. S bizony még egy fölöttébb botrányosra sikeredett előadáson sem maradhat egyikük sem a jótékony homályban, hiszen ki más bábáskodott a születésnél, mint aki a varázslat szellemi és tárgyi kellékeit a szüzséhez igazította? Igen, ők azok, akik egy jól megválasztott szamovárral, tonett székkel finom sugallatokat permeteztek a fényben játszók és sötétben figyelők kommunikációjába. De az igazi játékosok sosem játszanak, ha ismerik a végét. Tervezik és szerkesztik, ha kell, mérnöki precizitással a végkifejlet felé vezető utat. Erre csak az képes, aki születésnél és bukásnál is asszisztált már. S bár a Játékot legvégül mindig csak a játszótársak fájó érdektelensége veheti le a repertoárból, egy fantáziátlan rendezés, egy eleganciátlan színpadkép is elnémíthatja a kulisszák előtti lelki-szellemi csereberét. Elég egy apró tévedés, és oda a varázs. A zsinórpadlásról hanyagul leeresztett helsingőri várfokok előtt már hiábavalóan sopánkodnak a Moszkvába vágyó nővérek, mert a kizökkent időben elakadnak lelki fogaskerekeink, megáll a belső világ órája. Félő, nincs ez másképp a nevelés színterein sem. Jól tesszük hát, ha úgy tekintünk az iskolai élet játékterének kulturális-közösségi beavatási háttereire, hogy a játszók párbeszédét később se némítsák el kérlelhetetlen díszleteink. Tudom, csábító egy-egy jól sikerült játékot sokáig a címlapon tartani. Eljátszani újból és újból ugyanazt az előadást. Úgy tenni, mintha a katedra és az élet színpadán sosem változnának a díszletek. De ne hidd, hogy már nem ácsolják a következő állványokat. Te még vígan játszol, de eközben, egy másik világban, aranykezű szakik takaros rezsimeket ügyeskednek össze, s közeleg az idő, hogy az élethű hátterek előtt hintenek majd port a játszani vágyók szemébe. S mire feleszmélsz, csak az idegen kellékekből tudod, hogy már másról kell beszélnetek. A döntés a tiéd. Légy hát résen e pillanatokban, töröld ki a port a szemedből, s ha kell, szórd inkább a fogaskerekek közé. És láss csodát, megáll majd a belső világ órája.


Comments are closed.

top